1 mondat – Napi Nati

Szeifert Natália mondatos blogja

Hónap: március, 2015

236.

Mintha a melleim között valaki a bordáim mögé ordított volna  – és úgymaradt, néma iszonyattal, örökké kitátott szájjal.

235.

Az életben az a legnagyobb kibaszás, hogy bármennyire szeretnénk, nem rajtunk múlik, kik vagy mik tudunk lenni a másik ember számára.

234.

Nem vagyok senkinek. Senkinek.

233.

Gondolkodnak-e önök a relatív időn e pillanatban, vajon?

232.

Ha tudni akarod, mi az igazi keserűség, moss fogat Colgate-tel fokhagymaevés után.

231.

A pillanat, amikor rájövök, hogy a metrón velem szemben ülő férfi nem a rózsamintás csipkeharisnyámat és nem is a térdemre támasztott Az idő rövid történetét nézi olyan különös arckifejezéssel, hanem ezt így együtt.

230.

Amióta ismerlek, évente legalább kétszer hiszem azt, hogy na, most láttam meg az igazi arcodat.

 

229.

Pablo sokkal nagyobb művész, de Matisse sokkal nagyobb festő.

228.

Ha egyszer megszülettek ezek a figurák, karakterek az ember fejében(?), soha többé a büdös életben nem szabadul tőlük, olyanok ők, mint a rokonok meg a jobb-rosszabb barátok, akikkel kapcsolatban az ember mindig valamiféle személyes felelősséget érez, és lelkifurdalást, ha a kapcsolat elhanyagolódni látszik, állandó tehertétel és ezer szálra szaggatódó idegrendszer, és akkor még van, aki azt mondja, hogy de jó neked, hogy ki tudod fejezni magad(!) az írással!

227.

Szerintem azért kedvelnek az ismerőseim közül viszonylag sokan, mert én úgy istenigazából nem akarok semmit, és az ilyesmi mindenkire üdítően hat.