145.

by Nat

Amikor visszatérek a városba, mindig új szemmel nézek rá, és látom, hogy a város csodálatos és gyönyörű, akárcsak a benne élő nők és férfiak, úgy visel bennünket, mint kutya a bolhát, elvisel, mint az időt, ami éppen ezért nem fog rajta, mindig más, apró részletét villantja fel, kínálja oda a csodálkozásra szomjazó tekintetnek, zsebre dugott kézzel sétálok egyik ámulatból a másikba, nézz, mondja nekem, és közben úgy ölel.

Hírdetés